Félelmek, tévhitek és a realitás a digitális állampolgárságról szóló vita körül
Az egyik legnagyobb félelem alaptalannak látszik a bevezetéssel kapcsolatban.
Egy létszámában és gazdasági erejét tekintve kis ország szinte esélytelen egy ráförmedő nagyhatalommal szemben.
„Joe Biden felhívta Vlagyimir Putyint, és közölte vele: Amerika többé nem huny szemet Moszkva tevékenysége felett. Lelki szemeink előtt felsejlik, amint a Kremlben azonnali válságstáb ül össze, és a bideni intelmek hallatán ugyanarra a következtetésre jutnak, mint az egyszeri történet szereplői. Történt, hogy a családfő felmászott a tetőre, az elmozdult cserepet megigazítani. Közben a falnak támasztott létra önálló életre kelve eldőlt, amitől is a főhős a tetőn rekedt. Éktelen üvöltözéssel hívta háza népét, fenyegetések közben követelve, hogy helyezzék vissza létráját. A megszeppent családtagok riadtan, de valami huncut mosollyal a szemükben arra gondoltak – kimondani persze nem merték –: Mert ha nem?!
Szóval, az orosz vezetés is valami hasonlót gondolhatott, bár sosem fogjuk megtudni, hisz
Oroszországban még ismerik a titoktartás fogalmát, és persze képesek tisztelni az idős emberek hirtelenségét.
A politikában a nyilatkozatok minden esetben következményekkel járnak, ahogy érzékeny dolog a nagyhatalmak egymásnak feszülése is. A történelemből ismert, hogy az acsarkodások gyakran torkoltak véres háborúkba. Ugyanakkor egy létszámában és gazdasági erejét tekintve kis ország szinte esélytelen egy ráförmedő nagyhatalommal szemben. Ilyenkor semmissé válnak a nemzetközi együttműködés szabályait rögzítő, demokráciát hirdető charták. A »Mert ha nem?!« kitételt – miként a családfő esetében – a gyengébbek és ezért kiszolgáltatottak csak az orruk alatt mormolhatják. Nyíltan csupán arra hivatkozhatnak, hogy saját sorsuk országuk magánügye, amiért megválasztott politikusaiknak kell felelősséget vállalniuk.”